Bátor tett, botor döntés
Írta: EmphusMegvárod míg a játékban rád kerül a sor, majd lerakod a lapjaidat az asztalra, úgy, hogy a többiek ne lássák.
- Úgy könnyű a játék, ha segítenek. - mutatsz hátra a mögötted állóra. Pár pillanatnyi súlyos csend áll be a kis társaságban, mire mindenki felfogja, hogy csalással gyanúsítod őket - valószínűleg amúgy teljesen jogosan, de ez errefelé, ebben a közegben nem ilyen egyszerűen működik. És általában nincs jó vége az ehhez hasonló megszólalásoknak, főleg akkor nem, ha egy a négy ellen van a felállás.
- Szóval csalással gyanúsítasz, te féreg? - kérdi a mögötted álló válladra téve a kezét. Hátrasandítasz, másik keze a háta mögött babrál valamivel, nehéz megállapítani, hogy mi az. Mérlegeled a helyzetet. Korábban nem támadtál rájuk az ilyen fenyegetőzések mellett, most miért tennéd hát? Persze lehet pont ez volt a baj. Egy kis verés-lecke móresre tanítaná őket.
- Te jössz. Cserélj, vagy menj el. - szól rád komolyan az egyik asztalnál ülő is. - A kiugró két ezüst. - Tájékoztat így utólag, nem épp korrekt, de természetes módon. Tehát két ezüst fizetése mellett egyszerűen távozhatsz.
Ahhoz, hogy lásd a cselekvési lehetőségeket, játszani tudj, illetve időrendi sorrendben lásd az egyes történetrészeket, kérünk, hogy regisztrálj és jelentkezz be a weboldalra!