Tessék-lássék

Írta: Szaffi

Nem igazán van kedvedre, hogy neked kell takarítanod, de hát mégis mit vártál? Hozzá fogsz a munkához, de csak ott takarítasz fel, ahol a papok táncolnak. Nem kell túlzásokba esni, gondolod. Ennek ellenére is rámegy a nap fele, mire az egész fedélzetet felsúrolod, még ha nem oly alaposan is, és kellőképpen el is fáradsz. Takarítás közben még volt alkalmad megpillantani magad körül a legénység néhány másik tagját, de nem tűntettek ki különösebb figyelemmel. Némelyik odaköszönt, vagy csak morgott egyet, és volt aki jót röhögött rajta, hogy az új srác kapta a piszkos munkát. Nem igazán foglalkozol velük, nem volna értelme rögtön első nap balhét kezdeni. Miután végzel, jelentkezel Gilinnél. A férfi rádsandít, és körbejárja a fedélzetet, hogy ellenőrizze a munkádat, sétáját hümmögésekkel, és morgásokkal kísérve.
-Nem vitted túlzásba.- mondja- De, mindegy, így is jó lesz. Eredj, egyél valamit, aztán később beosztalak valamelyik matróz mellé, bajlódjon veled az.
El is mész, élelem után nézni. Nem valami nagy a választék. Magadhoz veszel némi kétszersültet, meg egy adag szárított húst, és leülsz az étkezőben, hogy elfogyaszd. Nem sokáig lehetsz egyedül, mert hamarosan belép a legénység egy tagja, bár rá nézésre nem mondanád meg róla. Inkáb suhanc, mint matróz, gondolod magadban, mikor szemügyre veszed a fiút. 16 éves ha lehet, vékony alkatú, az álla is alig pelyhedzik, és vidám mosolya, ragyogó kék szeme sehogy sem illik a környezethez. Ez se sokat láthatott még a világból, fut át épp az agyadon, amikor megszólal.
-Üdv! Hallottam, hogy új ember van a hajón. Én Jim vagyok. Benned kit tisztelhetek?


Ahhoz, hogy lásd a cselekvési lehetőségeket, játszani tudj, illetve időrendi sorrendben lásd az egyes történetrészeket, kérünk, hogy regisztrálj és jelentkezz be a weboldalra!

Adatvédelmi nyilatkozat | Felhasználói feltételek